Ma este hétig tart az Airbnb-szerű lakáskiadás tilalmáról szóló népszavazás Terézvárosban. A helyben lakók életminősége mellett a lakhatás lehetősége, a lakáshoz jutás ára, a lakbérek emelkedése is a vitapontok között szerepel.
Szerző(k): Nagy László NándorA Visa felmérése szerint egyre jobban bíznak az európai fiatalok a mesterséges intelligenciában. Negyven százalékuk a jelzáloghitel-kérelmét is rábízná az AI-ra. Becsléseik szerint az európaiak évente akár 250 milliárd euróval többet is megtakaríthatnának, ha pénzügyeik kezelésében digitális eszközöket alkalmaznának.
Szerző(k): Horváth BalázsManapság kevésbé a vásárlás élménye, mint inkább a pénztárcánk alapján választunk áruházat, de a kereskedők is elsősorban a maguk kiadását nézik. A kiélezett versenyben nemcsak a vevők, hanem a piac is kiveti azt a szereplőt, amelyik nem idomul a változó körülményekhez – mondták kereskedelmi szakértők az Economxnak.
Szerző(k): Thurzó KatalinA hegycsoport legnagyobb gleccsere 1888 óta felszínének 80 százalékát elveszítette már és csak egyre tovább pusztul.
Szerző(k): Kiffer AnnaA következő számozott Android-verzió már önmagában is képes lesz arra a funkcióra, amire eddig csak az Apple által felvásárolt alkalmazás volt képes.
Szerző(k): Z. B.Az eltérő génfelépítés az élettartamban mutatkozó különbségeknek csak a 20-25 százalékáért felelős, a többit a szokások határozhatják meg.
Szerző(k): Gulyas ÁbelAz ukrajnai háborút követő orosz kivándorlási hullám értelemszerűen nem tett jót az orosz gazdaságnak. Az országot elhagyók legtöbbje azonban az IT-szektorban dolgozott, és a munkaerőhiány még mindig nem ezt az ágazatot sújtja leginkább. A gépgyártásból, a kohászatból és az élelmiszeriparból hiányzik a legtöbb munkavállaló, és komoly gazdasági problémákat okoz az elmúlt időszakban felpörgetett hadiipar elszívó ereje is.
Szerző(k): Csernik-Varga AdriennA nagy augusztusi erősödést követően most újra nekilódult a japán deviza, újabb nagy erősödés után immár átlépte múlt havi csúcspontját is. Napokon belül kamatdöntés lesz az USA-ban és Japánban, erősen csökken a két deviza kamateltérése. Meddig mehet a jen?
Szerző(k): Fellegi TamásAz amerikai jegybank szerepét betöltő Fed hamarosan megkezdheti a kamatok csökkentését két és fél éves szigorúság után. Azonban a magas kamatok csak részben tudták ellensúlyozni azt hatalmas pénzesőt, amit a Covid nyomán a piacra zúdított a világ vezető jegybankja. Ha ezt is figyelembe vesszük, akkor még mindig nagyobb a lazaság, mint a járvány kitörése előtt.
Szerző(k): Lovas-Romváry András